Belül tiszta Ön?
Hogyan győzzük le a székrekedést, az irritábilis bélszindrómát (IBS),
a puffadást, gyomorfájást és bőrproblémákat úgy, hogy közben több legyen
az energiánk és laposabb a hasunk?
írta: Dr. Heather Johnstone a Global College of Natural
Medicine főiskola igazgatója
Az a több ezer
ember, akiknek a története és fényképe megtalálható ezen a honlapon,
egykor mind székrekedéstől, irritábilis
bélszindrómától, súlyos gázosodástól és puffadástól, hízástól, krónikus
kimerültségtől, savas refluxtól, parazitáktól, gyomorfájdalmaktól,
tasakgyulladástól, bőr- és hajproblémáktól, valamint még számos
egyéb gyakori betegségtől szenvedtek. Ők azonban véget vetettek
szenvedéseiknek azáltal, hogy megtisztították magukat belülről.
Én dr.
Johnstone vagyok, és ebben a cikkben azt fogom Önnek elmondani, hogy ők
miként érték ezt el, és hogyan teheti ezt meg Ön is. Ha egy ideje már Ön
is szenved ezektől a problémáktól, akkor nagy valószínűséggel már mindent
elkövetett, hogy megszabaduljon a fájdalmaktól. Bizonyára próbálkozott már
hashajtókkal, valamint más, vény nélkül kapható és vényköteles
gyógyszerekkel, kereskedelmi forgalomban kapható rost kiegészítőkkel, de
talán még vastagbéltükrözéssel, vagy műtéti beavatkozással is. Mindezt
azonban hiába, hiszen még most is szenved. Miért? Azért, mert a probléma
gyökerét nem sikerült eddig felszámolni.
A problémák gyökere és a legsötétebb titok
Mi tehát a legtöbb emésztési probléma gyökere? Vessen egy pillantást az
alábbi képre. Hogy érezné magát, ha hónapokon, esetleg éveken át
méreganyagokkal teli, hosszú bélsár darabok tapadnának meg vastagbele
falán? Nyilván székrekedésre,
puffadásra és letargiára panaszkodna. Az Ön beleit is napról napra
irritálná ez a képződmény, amely egy olyan betegség okozója, amit IBS-nek
nevezünk. Gondoljon csak bele, mi mindent okozhat egy ilyen toxikus
képződmény! Gyomorfájást és székrekedést, kimerültséget, gázokat és
puffadást, fejfájást és emésztési problémát, hízást és nagy, kiálló
hasat. A lista csaknem végtelen.
"A halál a vastagbélben kezdődik"
Talán nem is hallott még erről a témáról, hiszen ez jelenleg a
legsötétebb titoknak számít a fejlett világban. Amint a Vegetarian
Times olyan találóan írta:
"Az udvarias társalgások témáinak listáján a beleink állapota
valószínűleg a legutolsó helyen szerepel. Nézzünk szembe a tényekkel: az
irritábilis bélszindróma, székrekedés, gázosodás, tasakgyulladás és
vastagbélrák nem olyan témák, amelyekről szívesen beszélgetnénk. Mégis,
ahogy a régi mondás tartja, a halál a vastagbélben kezdődik. Nem hiszi
el? Kérdezze meg bármelyik halottkémet. A boncolások gyakran azt mutatják
ki, hogy a vastagbél akár 80 százalékát is elzárhatják a
salakanyagok." - Vegetarian Times,
1998. márciusi szám
Fordítsa jobbra az életét!
Nincs többé szükség arra, hogy magába fojtva tűrje tovább ezeket a
fájdalmas és gyakran zavarba ejtő tüneteket, amennyiben hajlandó
tájékozódni arról, miként okozza mindezt a szennyező anyagokkal teli
szervezetünk és a méreganyagokkal telítődött vastagbelünk. A DrNatura
honlapján megismerheti az igazságot a vastagbél megtisztításával és
méregtelenítésével kapcsolatban, amint részletesen kifejtem az
alábbiakat:
- Miért olyan életbevágó, hogy rendszeresen megtisztítsa és
méregtelenítse szervezetét?
- Hogyan tudja megfelelően tisztítani és méregteleníteni a
vastagbelet és a belső szerveket?
- Milyen jótékony hatásokra számíthat, és miként javul majd
az életminősége?
A most következő információ teljesen elképesztő, és nem csodálkoznék,
ha úgy érezné, hogy imái meghallgatásra találtak - ahogy oly sok ember
igaz története is tanúsítja ezen a weblapon.
DrNatura.com a leglátogatottabb honlap a világon, amely
a vastagbél megtisztításával és a szervezet méregtelenítésével
foglalkozik. Az elmúlt évtized során közel egymillió ember életén
javított világszerte. Magyarországon és Romániában is évek óta nagy
sikerrel használják.
Mit kell tudni a szervezet szennyezőanyagairól?
Mindannyian ezerféle mérgező és vegyi anyagnak vagyunk kitéve nap mint
nap a munkahelyünkön, az otthonunkban, a belélegzett levegőn,
elfogyasztott táplálékon és ivóvízen keresztül, valamint a gyógyszeripari
készítmények használata során. Ráadásul sokkal több cukrot és
mesterségesen előállított élelmiszert fogyasztunk, mint az emberiség
történelmében valaha, és rendszeresen rongáljuk a szervezetünket különféle
élénkítő szerekkel és nyugtatókkal.
Ha még sohasem
gondolkodott el vagy törődött volna a bennünket körülvevő szennyeződéssel
kapcsolatban, akkor itt az ideje, hogy változtasson a szemléletén, és
odafigyeljen erre a problémára. A tudósok már évtizedek óta tanulmányozzák
a levegőben, a vízben, az élelmiszereinkben és a talajban fellelhető
szennyező anyagokat. Az Egyesült Államok ipara például évente több mint 6
billió tonnát állít elő 9000 különféle vegyszerből. Évről évre több millió
tonna vegyi anyagot juttatnak a levegőbe és az ivóvizünkbe. A tudósok már
elkezdték vizsgálni az emberi szervezet szennyezettségi szintjét,
és az eredmények meglehetősen nyugtalanítóak.
A kutatások egyértelműen azt
mutatják, hogy a szervezetünk nem képes közömbösíteni mindazokat a
méreg- és vegyi anyagokat, melyeket naponta belélegzünk vagy
elfogyasztunk. Ezek egyszerűen felgyülemlenek a sejtjeinkben (különösen a
zsírsejtekben), a szöveteinkben, a vérünkben, a szerveinkben (mint pl. a
vastagbél, a máj és az agy), és elraktározódnak meghatározhatatlan időre,
a későbbiekben különféle megbetegedéseket okozva. Nem áll módomban
olyan képet mutatni, amelyen az agyban vagy a májban keletkezett
szennyezőanyag képződményeket láthatnánk, de meg tudom mutatni, miként
néznek ki ezek a vastagbélben. Létrehoztunk egy egész képgalériát ezekből a képekből.
Mit kell tudni az élősködőkről?
Olvossa el Leonard Hardy - Néma Gyilkosok címu cikkét a paraziták titkos világáról!
A rengeteg méreganyag és az "élettelen", mesterséges élelmiszer
rossz emésztéshez vezet toxikus lerakódásokat képezve a szervezetben,
többek között a vastagbélben is. Ezek a mérgező salakanyagok a
vastagbélben azután gyakorta - a National Geographic szavaival élve
- "szörnyű lények sötét világává alakulnak át, melyek az emberi testben
élősködnek: ezek a paraziták".
A Discover magazin
ezt írta 2000. augusztusi száma vezércikkében:
"Minden élőlény hordoz legalább egy parazitát magán vagy a
belsejében, de sok, az embert is beleértve, ennél sokkal többet ...A
tudósok...csak most kezdik felfedezni, hogy micsoda hatalmuk van ezeknek a
bujkáló élősködőknek, miközben a kutatásaik megdöbbentő lehetőségre
mutatnak rá: lehet, hogy a paraziták uralják a világot! Rendkívül
felkavarja az embert az a felfedezés, hogy ezek az apró élőlények,
melyeket nagyrészt természetesnek veszünk, ilyen fölényes erőt
képviselhetnek... Egymással együttműködő sejtek halmaza vagyunk, amit
kémiai jelzések hangolnak össze. Ha egy adott organizmus képes irányítani
ezeket a jelzéseket - egy olyan organizmus, mint a parazita - akkor az
képes bennünket is irányítani. És ebben rejlik a paraziták sajátos és
ijesztő valósága."
A környezeti mérgek, az egészségtelen táplálkozás és a paraziták
együttesen súlyos veszélyt jelentenek az emberre nézve. "Valójában a
paraziták sokkal több embert öltek meg, mint az összes háború a történelem
során" - állítja a National Geographic az egyik díjnyertes
dokumentumfilmjében, "A testfalók" c. filmben (The Body Snatchers). Ha nem
hiszi el, hogy ebben a modern korban lehetnek még bennünk bélférgek és
egyéb élősködők, akkor csak olvassa el azt a több ezer valós
élménybeszámolót, amit a DrNatura honlapjain talál. Hamar rá fog döbbenni,
hogy ez egy sokkal elterjedtebb probléma, mint ahogy azt valaha is
feltételezte volna. (Itt találhat részletes információt és képeket az emberi
parazitákról.)
Mikor van szüksége a belső tisztításra?
Ha Ön most először szembesül ezzel a sorsdöntő információval, akkor
valószínűleg még sohasem foglalkozott komolyan a következő egyszerű
kérdéssel: Belül tiszta Ön? Természetesen Ön tisztán tartja a külsejét:
rendszeresen zuhanyozik, fogat és hajat mos, de belülről is tisztán
tartja-e magát? Ebben a modern, mérgekkel teli világban egyre nyilvánvalóbb, hogy a vastagbél (a test "szennyvízcsatorna hálózata"), a
máj és más egyéb szerveink ugyanúgy rendszeres tisztítást igényelnek, mint ahogy egy autónak is rendszeres ojalcserére van szüksége.
Honnan lehet tudni, mikor van itt az ideje, hogy megszabadítsuk
testünket a felgyülemlett méreganyagoktól, parazitáktól és egyéb
salakanyagoktól? Ha az alább felsorolt tünetek közül egyet vagy többet már
észlel, akkor itt az ideje a méregtelenítésnek:
- Gyakori fáradtság és erőtlenség
- Szélgörcs, gázok és puffadás
- Súlyfelesleg
- Ételallergiák
- Elégtelen emésztés
- Ingerlékenység, hullámzó kedély
- Rossz szájíz és erős szagú széklet
- Élősködők a székletben
- Gyakori megfázás
- Visszatérő fejfájások
- Krónikus székrekedés
- Irritábilis Bélszindróma (IBS)
- Kiálló has
("úszógumi")
- Csillapíthatatlan éhségérzet
- Bőrproblémák, kiütések, stb.
- Fémíz-érzet a szájban
- Aranyér
- Candida-fertőzés
Hogyan méregtelenítsük szakszerűen a szervezetünket?
Most, hogy már tudjuk, miért olyan életbevágóan fontos a szervezet
rendszeres megtisztítása és méregtelenítése, azt is tudnunk kell, miként
tehetjük ezt megfelelően. Íme egy gyors áttekintés:
| 1. |
Először is a vastagbelet kell megtisztítanunk speciális
gyógynövényekkel, hogy kipucoljunk mindenféle toxikus
lerakódást, salakanyagot és parazitákat |
| |
|
| 2. |
A vastagbél megtisztítása közben pótolnunk kell azokat a
hasznos bélbaktériumokat, melyek megőrzik a bélflóra egyensúlyát a lerakódott méreganyagokban elszaporodott káros baktériumokkal szemben. Ez a folyamat nagymértékben erősíti az immunrendszerünket |
| |
|
| 3. |
Végül, utolsó lépésként méregtelenítő gyógynövények
felhasználásával, amino-savakkal, vitaminok és ásványi anyagok
segítségével méregtelenítjük a májat, a vért, az agyat, a
szöveteket, végső soron az egész szervezetet |
Mindezt több különböző eljárás segítségével is elérhetjük, de
tapasztalataim szerint a legegyszerűbb, leghatékonyabb és legbiztonságosabb a DrNatura tisztító és méregtelenítő program használata,
amelynek neve: Colonix. Ezt tudományos alapon, a legújabb kutatási
eredmények felhasználásával dolgozták ki az egész szervezet
méregtelenítése céljából. A Colonix program a legátfogóbb, dokumentált tapasztalatokkal rendelkező, teljesen természetes méregtelenítő rendszer, amit valaha is megalkottak a világban. Közel 50-féle természetes összetevő található specifikusan meghatározott
mennyiségben a Colonixban, melyek egyetlen célt szolgálnak: az
emberi test legalaposabb méregtelenítését.
A Colonix programot kifejezetten arra dolgozták ki,
hogy:
 |
Megtisztítsa a vastagbelet a felgyülemlett toxikus
képződményektől, és gyógynövényi rostok
felhasználásával megelőzze új lerakódások kialakulását
|
 |
Eltávolítsa a vastagbélből és a test egyéb
részeiből az ártalmas parazitákat, beleértve a
bélférgeket és azok petéit |
 |
Segítsen helyreállítani az egészséges bélműködést
és elősegítse a rendszeres székletet. |
A tisztítás és a méregtelenítés előnyei
A tisztítás és a méregtelenítés jótékony hatásait leginkább olyan személyek valós tapasztalatain keresztül tudjuk bemutatni, akik már elvégezték a Colonix kúrát. Kérjük, olvassa el
ezeket az idézeteket a DrNaturának beküldött személyes beszámolókból! A Vélemények oldalon sok más beszámoló található.
"Energikusabb vagyok, újra elkezdtem futni" |
"Vígan és dalolva mondhatom: ALAKUL!!! Bátorításképpen szeretnék néhány sort írni azoknak, akik még vonakodnak belevágni ebbe a szuper programba. 5 gyermekes anya vagyok. Az utóbbi 10 évben az amúgy is lassú és nyűgös anyagcserémet sokszor becsaptam diétákkal és méregteleníto kúrákkal, amik rendben is lettek volna, ha hamarabb utána járok, valójában hol és miként kell ezt elkezdeni! Elég - gondoltam -, végre valódi változást akarok! Megszabadulni a szó szoros értelemben vett nyomasztó érzésektől, és nem tagadom, néhány kilótól is.
Sok jót olvastam már erről a programról, és éreztem, be kell válnia nálam is. A változás a 10. nap környékén kezdődött. Megtanultam "inni". A napi 6x fél liter víz, már egy húzásra lemegy. Szinte felpörgött az anyagcserém. A természet 2-szer, de néha 3-szor is hív naponta. Elhagytam a napi 4 kávét, és egyáltalán nem hiányzik. Energikusabb vagyok, ami a nagycsalád ellátásához kifejezetten jól jön, és 2 év után újra elkezdtem futni. A 30. napnál tartok, és a rost fogyasztását nem szeretném abbahagyni. Köszönettel tartozok, hogy ezt a nagyszerű étrendkiegészítőt elérhetővé tették a számomra!"
- Mariann, Karcag, 2009. jún. 3.
|
"A 6. napon egy 35-40cm hosszúságú szörny távozott belőlem" |
"Május 13.-án kaptam meg az Önök csodálatos készítményét. A 6. napon egy 35-40cm hosszúságú szörny távozott belolem és azóta sokkal könnyebbnek érzem magam. 2 hét alatt 2 kilót fogytam, a derék kerületem 4cm-t csökkent, azóta is rendszeresen figyelem a székletem, és állítom, hogy az Önök készítménye csodákra képes. Én is próbálkoztam már több készítménnyel, de ilyen szerrel még nem találkoztam, ami ilyen hatásos lett volna.
Megköszönöm még egyszer ezt a csodaszert és bátran ajánlom mindenkinek, még annak is, akinek nincsenek tünetei, mert, ha elkezdi a méregtelenítő kúrát és figyelemmel kíséri a szervezete reakcióját, akkor fog igazán megdöbbenni azon, amit látni fog a WC csészében. Nem olcsó, de nagyon hatásos ez a készítmény, azt gondolom, hogy az egészség érdekében semmi sem drága, mert egészség csak egy van, és ha az az egy elvész, egy sem lesz.
Még egyszer köszönöm ezt a CSODASZERT! Ha valaki a személyes tapasztalatomra bővebben kíváncsi, küldjön egy emailt és szívesen válaszolok a kérdéseire! valentin641@gmail.com"
- Angalét Bálint, Ócsa, 2009. máj. 28.
|
Nem szabad, hogy kedvét szegje, ha korábban már kipróbált olyan termékeket, melyek egyáltalán nem váltak
be Önnek. A Colonix biztosan működni fog, mert egy egészen másfajta termék. Hogy miért? Mert ez a legjobb és a legbiztonságosabb, díjnyertes belső tisztító rendszer az ezen a téren világelső DrNatura cégtől, amit egészségügyi
szakemberek ajánlása és sok ezer ember személyes beszámolója is tanúsít.
Ne várjon, kezdje el most a Colonix programot!
Hiszem, hogy nincsenek véletlenek az életben, és Ön azért talált rá erre a DrNatura oldalra, mert választ
keresett az alábbi kérdések valamelyikére:
 |
Hogyan tudnék rendesen vécére menni, hogy ne kelljen a fürdőszobában erőlködve heti 1-2 alkalommal apró kis kavicsokat produkálnom? |
 |
Hogyan szabadulhatnék meg az IBS okozta kiszámíthatatlan bélmozgásaim borzalmas fájdalmaitól, és élhetnék kényelmesebb életet? |
 |
Hogyan szabadulhatnék meg a bélgázok okozta gyötrelmektől és a hasamban lévo kínzó puffadástól? |
 |
Miért nem vagyok képes fogyni, miközben igyekszem egészségesen táplálkozni és mozogni? |
 |
Hogyan tehetném laposabbá a hasamat? |
 |
Miért érzem magam állandóan annyira levertnek és fáradtnak? |
 |
Hogyan szüntethetném meg a savas refluxot, az aranyeret, pattanásokat, fejfájást, stb.? |
Lehet, hogy Ön már hallott a tisztítás fontosságáról és tudja, hogy ez
mennyire hasznos, és most éppen a legjobb méregtelenítő
programot keresi. Az is lehet, hogy egy barátja vagy rokona zengedezett dicshimnuszokat
a DrNaturáról, és szólt, hogy Önnek is muszáj megnéznie ezt a
weboldalt. Bármik is legyenek azok, Ön nyilván sokkal jobban ismeri a saját
indokait és kérdéseit. Én pedig azért vagyok itt, hogy elmondjam Önnek,
hogy a keresgélésnek és a szenvedéseinek vége, mert én ismerem a
VÁLASZT: Ki kell takarítania a mérgeket a testéből! Mégpedig most, minél sürgősebben!
Az Ön egészsége és életminősége múlik ezen. A DrNatura Colonix program
egyszerű, megfizethető, hatékony és biztonságos. Ne várjon vele,
cselekedjen most, mielőtt túl késő lenne!
Dr. Heather Johnstone a Global College of Natural Medicine főiskola igazgatója. Több mint 30 éve dolgozik az amerikai egészségügyi rendszerben.
A képre kattintva adja le
megrendelését,
illetve tájékozódjon a további részletekről és
árakról!
K. Tamás személyes beszámolója:
"A teljesen üres emésztőrendszeremből gumiszerű, régi
lerakódások és mellette gyanús objektumok jöttek elő"
"Azt hiszem az amerikai beszámolók
többségét végigolvasva a néhány magyarral együtt, az én
általam írottak kicsit más oldalról mutatják be a témát. A
tisztító kúrák számomra nem voltak újak, sem az
emésztőrendszer tisztítása, sem a parazita tisztítás mielőtt
elkezdtem a Colonix kúrát. Így nagyjából tisztában voltam
azzal, hogy milyen változást várhatok mind a testem
állapotában és a kedélyállapotomban (hangulatomban), és hogy
fura dolgok hagyhatják el a testem a tisztítás
alatt.
Nekem nem volt semmilyen egészségügyi problémám,
korábban sem. Karcsú (vékony) sportos alkatom van, a nagy
átlagnál azt hiszem egészségesebb vagyok. A vérképem is
tökéletes. 30-as éveimben levő férfiú vagyok amúgy. Történt
régebben, hogy csináltam egy másik komoly emésztőrendszer
tisztítást és utána visszaírtam a forgalmazóknak. A
levélváltásból az derült ki, hogy amit kitisztítottam
magamból, az nem biztos, hogy a nyálkás plakk (évtizedes
lerakódás az emésztőrendszerben) volt, hanem esetleg
parazitákra kellene gyanakodnom. Ezután elkezdtem dr. Hulda
receptje alapján parazitákat tisztítani. Hát, hogy azzal,
hogyan sikerült kitisztítanom magamat, azt nehéz
megállapítani. Ekkor olvastam a Colonixról. Rögtön
megtetszett, és a korábbi személyes és első kézből származó
információim alapján tudtam, hogy hihetek a külföldi
beszámolóknak. Rendeltem egy csomagot, ami meglepetésszerűen
gyorsan jött meg.
Rögtön az első nap jöttek ki belőlem
fura objektumok. Nehéz megállapítani, hogy mi, de mindenképpen
olyanok, amire azt mondom, jobb, hogy kívül van, és nem
bennem. Volt ami parazita gyanús volt, volt ami parazita tojás
gyanús volt, és egyértelműen jöttek ki belőlem olyan gumi
szerű darabok, amit sok helyen az emésztőrendszerben
lerakódott nyálkás plakknak hívnak.
Mint mondtam,
vékony alkatom van. A tisztítás alatt a súlyom nem változott.
Mégis egy munkára befogott nadrágom, amit egy évvel ezelőtt
nem tudtam begombolni, ezért egy dróttal húztam össze az övét,
azt most minden gond nélkül sikerült begombolnom. Szerintem a
változást az okozta, ahogy az emésztőrendszeremből belülről
eltávolítottam a lerakódások részét, így a hasam átmérője
kisebb lett, mivel súlyban nem változtam, és nem is lettem
izmosabb tavalyhoz képest.
Mint mondtam több fajta,
szerintem jó és hatékony tisztító kúrát csináltam már. Ami
azonban ennek ellenére tetszik ebben a Colonix programban, az
az, hogy a parazita tisztítás össze van kötve az
emésztőrendszer tisztításával. Másrészt, ez egy olyan nagyon
hatékony program, ami kényelmesen végezhető bármilyen munka
mellett. Az étkezésen se kell olyan drasztikusan változtatni,
mint esetleg más tisztító kúráknál.
Én egészségesen,
minden probléma nélkül tisztítva magamat észleltem, hogy van
mit kipucolnom magamból, és hogy lehetséges jobban éreznem
magam a testemben, mint azt korábban gondoltam volna. Ha nekem
így, ez ilyen változást okozott, akkor azt kell mondjam, hogy
ezzel a módszerrel mindenki csak nyerhet.
Most a
második hónap második hetét csinálom, mivel úgy láttam
szükségem van rá. Ma egy kísérletnek is nevezhető böjtöt
tartottam. Reggel kimostam az egész emésztőrendszerem sós
vízzel. Ez egy speciális tisztítás, a lényege az, hogy a
megivott víz speciális, de egyszerű tornagyakorlatok hatására
az egész emésztőrendszert kitisztítja, amíg a végén a testből
szinte csak a víz jön ki. Tehát semmi sem marad a testben a
gyomron át egészen a vastagbélig. Ezután bevettem a Colonix
reggeli adagját. A nap folyamán nem ettem, és vízen, friss
citromon, juharfaszirupon kívül nem ittam mást.
Délután
meglepetésemre vécére kellett mennem. Egyértelmű volt
számomra, hogy a teljesen üres emésztőrendszeremből, amit 6
liter sós vízzel kitisztítottam reggel, gumiszerű, régi
lerakódások és mellette gyanús objektumok jöttek elő, amit csak
sajnálni tudok, hogy nem tudom bevizsgáltatni, hogy mi az. Ez
egyértelműen a Colonix termékének a hatása. Ezek nagy
valószínűséggel egy sima böjttel nem jönnek ki a testből,
ehhez kell ez a speciális parazita ölő, és az emésztőrendszert
tisztító anyag. Azt hiszem ezt a Colonix tisztító programot a
következő években is megcsinálom néhányszor.
Ha
bárkinek kétkedése, kérdése van e termék felől, nyugodtan
írjon, válaszolok. Értem sokat tett."
- K. Tamás, Somogy, e-mail: ktamas001@yahoo.com
Megjegyzés:
A termék használatával kapcsolatban kérje ki háziorvosa,
kezelőorvosa vagy gyógyszerésze tanácsát. A kockázatok és mellékhatások
elkerülése végett kérje ki háziorvosa, kezelőorvosa vagy gyógyszerésze
tanácsát
A Colonix, Paranil, KleriTea, és
a "Belül tiszta Ön?" kizárólagos védjegyek.
|
|
|
|
|
 |
|
Dr. Hardy Heléna története:
"Huszonnyolc éves koromig szenvedtem állandó krónikus
székrekedéstől. Már kiskoromban is (Magyarországon születtem, a családom 10 éves koromban költözött Kanadába) szinte családi ünnepnek
számított, ha hetente egyszer volt székletem. Mivel csokoládén, kólán és
téliszalámin nőttem fel, ez nem volt jó hatással az emésztőrendszeremre.
Bár a régi fényképek tanúsága szerint sovány gyermek voltam, mégis látni lehet
rajtuk, hogy mindig puffadt, kiálló pocim volt. Emlékszem rá, olyan
gyomorfájásaim voltak, hogy legszívesebben inkább meghaltam volna,
csakhogy a fájdalmak elmúljanak. Mire tinédzser korba léptem,
az évek során felgyülemlett méreganyagok komolyan rongálni kezdték az
egészségemet.
Nemcsak állandóan irritált és depressziós voltam,
de súlyos tünetek is jelentkeztek nálam. Huszonegy éves koromra elviselhetetlen ízületi fájdalmaim voltak a
térdeimben és a derekamban, miközben aranyértől és vérző fekélytől szenvedtem. A gyomrom puffadt volt és nagyon fájt minden étkezés után,
és szinte állandóan kínlódtam. Amikor néhány naponta elég erős ingert éreztem ahhoz, hogy végre elmenjek a vécére, olyankor is csak kemény fekete "bogyókat" produkáltam félórás erőlködés után. Az ürítésem minden alkalommal "befejezetlennek" tűnt, s bár egy
kissé megkönnyebbültem, mindig azt éreztem, hogy még sok minden maradt
odabent. Reggelente annyira gyengének éreztem magam, hogy gyakran visszafeküdtem az ágyba még egy kis időre, és egész nap csak vonszoltam
magam.
Több mint 10 éve kezdtem el tevékenykedni a természetes gyógymódok terén, s bár sokat változtattam az étrendemen és rendszeresen
kezdtem táplálék-kiegészítőket használni, az állapotom nem igazán javult. Csak akkor tudtam meg, milyen csodálatos érzés valóban "kiürülni", amikor először végeztem el a Colonix belső tisztító kúrát.
A három hónapos kúra végére minden
megváltozott az életemben! A fájdalmaim megszűntek, az aranyerem sem
jelentkezett már többé, újra megerősödtem, javult az emésztésem, végre
éreztem a rendszeresen szedett vitamin-kiegészítők hatását, és életemben
először végre nyugodt volt a gyomrom. Érzelmileg is szinte teljesen
újjászülettem, és sokkal egészségesebb lett az élethez való hozzáállásom. A környezetemben élők is alig merték elhinni a változásokat. Mindezek között a legcsodálatosabb az volt, hogy teherbe estem,
holott korábban még azt állapították meg nálam, hogy súlyos endometriózis miatt
sohasem leszek már fogamzásképes.
Sok év telt el azóta, egy
dolog azonban állandó maradt az életemben: egészségesen táplálkozom,
rendszeresen méregtelenítem a szervezetem, és naponta kétszer szedem a
Colonix rostot, ami rendszeres napi székletet biztosít a számomra. Bár igyekszem növényi
rostokban gazdag ételeket fogyasztani, a Colonix rostkiegészítő szedése segít
abban, hogy mindig hozzájussak a szükséges mennyiséghez. Miután kilenc éve folyamatosan használom ezt a DrNatura márkájú rostot, immár ugyanúgy
hozzátartozik a mindennapjaimhoz, akárcsak a fogmosás. Reggel ezzel
kezdem a napot, és lefekvés előtt ezzel fejezem be. Az évek során megfigyeltem, hogy nálam
csak ez a por alakban kapható rost az, ami működik. Valamilyen oknál
fogva a tablettás, kapszulás termékek nem képesek ugyanazt a hatást kifejteni. (Bár utazás közben sokkal kényelmesebb lenne.) Ijesztő arra
gondolni, mi történt volna, ha nem találok rá erre a termékre.
Egészen bizonyos vagyok benne, hogy azóta akár vastagbélrák is kialakulhatott volna nálam vagy valami egyéb súlyos betegség. (Ez a végtelen hála kötelez arra, hogy nevemmel és saját történetemmel támogassam a Colonix program és más DrNatura
termékek népszerűsítését szülőhazámban ugyanúgy, mint Amerikában, ahol a Colonix évek óta a legkeresettebb béltisztító kúra.)
A növényi rostok nem csak a rendszeres széklet elérését biztosítják, de kiválóan szinten tartják a
testsúlyomat, segítenek megelőzni a szívbetegség és többféle rák kialakulását valamint a magas vérnyomást. A rostanyag azok közé tartozik, melyekről sohasem mondanék le. "Minden nap egy alma, az orvost távol tartja" - állítja a bölcs mondás, én azonban ezt így
mondanám: "Minden nap egy bio alma és egy kanál Colonix
rost, biztos hogy távol tartja az orvost."
Dr. Hardy Heléna Lynn, naturopátiás doktor és okleveles táplálkozási szaktanácsadó, a kaliforniai Global College of Natural
Medicine főiskola alapítója és volt igazgatója. 1998 óta (28 éves korától) használja rendszeresen a Colonix programot.
"Felpattantam, és azonnal elkezdtem
vizsgálni, mi lehet az. Közben kirázott a hideg..."
"Történetemet nem azzal kezdeném,
hogy "én is szkeptikus voltam, mégis bevált", mivel engem
talán még szkeptikusabbá tesznek-tettek a hasonló történetek.
Elmondom inkább, mi történt velem - a történet több mint két
és fél éve kezdődött.
Most 22 éves vagyok, akkor 19
körül voltam. A barátnőimmel nyaraltunk, amikor csúnya,
nehezen elmúló tüdőgyulladást kaptam. Antibiotikumot kaptam
rá, körülbelül 4 teljes hónapig szedtem a különböző típusokat.
A főiskoláról nem mertem hiányozni, akkor kezdtem, még nem
igazán láttam át mit lehet, és mit nem... Egy életre
megtanultam: ha beteg az ember, az első és legfontosabb, hogy
meggyógyuljon!
Az antibiotikum-kúra után 2-3 hónappal
egy kis foltot vettem észre hátul a hajamban - kopasz volt.
Megijedtünk, vizsgálatokra szaladtunk. Teljes kivizsgálás
volt, de minden lelet negatív lett! A folt egyre csak nőtt, a
hajam hullott. Áprilisban "rájöttek", biztos a mandulám okoz
gócpontot. Antibiotikus (!) védelemben kivették - ami újabb
adag gyógyszert jelentett -, noha soha semmi bajom nem volt a
manduláimmal, teljesen egészségesek voltak! Szövettanra
elfelejtették elküldeni őket - azt mondták, csak a kritikus
eseteket küldik oda. Az én hajhullásom - akkorra már tenyérnyi
kopasz folt - nem volt kritikus eset.
Az orvosi vonalat
abbahagytam, és természetgyógyászokhoz járkáltam. Rengeteg
pénzbe, időbe tellett. Körülbelül fél év múlva mérték be egy
vizsgálaton: candidám van. Sírva hívtam anyukámat, megvan a
baj, csak diétázni kell és meggyógyulok. Elkezdtem a diétát,
akkor még fogalmam sem volt mi is ez, mi lesz ennek a vége,
mikorra várható gyógyulás. Közben sikerült bent maradnom a
főiskolán és megcsinálnom a következő vizsgaidőszakot, bár
elég nehezen ment. Majd a barátommal is szakítottunk, ami
lelkileg nagyon megviselt.
A hajhullásom egy-két hónap
múlva leállt, de addigra már csak két-három tenyérnyi maradt a
fejem tetején. Parókában kezdtem a 2. főiskolai évemet.
Mindeközben azt éreztem, hogy nem gyógyultam a diéta ellenére
sem; egy idő után egyre nehezebben ment a diéta, mert nem
éreztem a hatását, és mert még nagyobb szigorításokat róttak
rám. Mindenkihez jártam, de úgy éreztem, csak "szórom" a pénzt
- mindezt a saját diákhitelemből és ösztöndíjamból, mert
anyuék nem tudtak annyit adni, amennyibe ezek manapság
kerülnek. Idővel rájöttem, a testi és lelki tényezők teljesen
összefüggnek; éreztem, hogy lelkileg is sok sebet kell
begyógyítanom ahhoz, hogy újra a régi legyek.
Fél-egy
éve jutottam el odáig, hogy jól vagyok lelkileg, és
tökéletesen be tudom tartani a diétát - de ezt megelőzte, hogy
másodjára is kihullott a hajam, noha nem olyan drasztikus
mértékben, mint elsőre. Még a mai napig hullogat a hajam - már
csak pár szál, ha drasztikusan megszegem a diétát.
Orvostanhallgató barátnőm - talán jogosan - megkérdőjelezte,
hogy candida van bennem, hiszem olyan régóta - két és fél éve
- diétázom, és még mindig nem gyógyultam meg.
A válasz
a Colonixtól érkezett. Az interneten találtam rá, kitaláltam,
talán egy intenzív méregtelenítés kiölné belőlem a felesleges
candidát. Felcsillant a szemem, de a rengeteg történet mégsem
győzött meg 100%-ig - túl sok mindenkivel találkoztam már,
akik meg a saját terméküket mondták a legjobbnak. Rögtön
e-mailezni kezdtem viszont egy magyar fiúval, aki meghagyta az
e-mail címét a honlapon, valamint elárasztottam Dr.Naturát is
a kérdéseimmel; Henriettnek ezúton is köszönöm a sok válasz
e-mailt és támogató szót.
Megrendeltem a Colonixot,
amit két nap múlva meg is kaptam. Madarat lehetett volna
fogatni velem, úgy örültem. De féltem, pont nálam nem fog
beválni; hiszen már annyi mindent kipróbáltam.
Az első
héten valóban sokat jártam a mellékhelyiségre, rögtön felkelés
után 3-4-szer is ki kellett mennem. Utána - mivel nem maradt
már szinte semmi bennem - napközben nem történt semmi.
Szénsavmentes ásványvízből másfél litert ittam, plusz még
egy-két pohár csapvizet.
A második hét pont úgy jött
ki, hogy elkezdtem dolgozni. Ülőmunka, és éreztem, hogy szinte
berozsdásodtak a végtagjaim a rengeteg üléstől. Azon a héten
rosszul lettem, elkezdett hullani a hajam; ilyen nagymértékű
hullás már legalább fél éve nem volt. Egy hét alatt egy 10
Ft-os érményi kopasz folt keletkezett a bal homlokom felett;
nagyon megijedtem. Éreztem, ennek fele sem tréfa - már megint.
Írtam Dr.Naturának , akik továbbították az e-mailemet az
amerikai gyártónak. Jól esett, hogy komolyan vették az
ügyemet. Érkezett is a válasz: a Colonixtól nem, de a
mobilizált férgektől-mérgektől hullhat a hajam. A hétvégén
tartottam egy kétnapos szünetet, és csináltam egy hashajtást.
Megkönnyebbültem.
A harmadik hetet úgy kezdtem, hogy
duplájára emeltem a Colonix por adagot és 3 liter vizet ittam
- a tájékoztatóban olvastam, hogyha nem elég intenzív a kúra
mi a teendő. Reméltem, így hatásosabb lesz. A 3. napon reggel
elmentem a mellékhelyiségbe, ahol is az utolsó pillanatban
vettem észre, hogy egy hosszú valami távozott belőlem; addigra
már teljesen kinn volt. Felpattantam, és azonnal elkezdtem
vizsgálni, mi lehet az. Közben kirázott a hideg. Nem voltam
rest, láttam a honlapon lévő képeket, én is kibányásztam, és
lefényképeztem egy
20-25 centis, fél-egy centi átmérőjű dolog volt az. Nem tudom,
hogy féreg volt-e, vagy valamilyen elhalt béldarab, de hogy
nagyon örülök, hogy ez távozott belőlem az biztos. Ezek után a
hajhullásom teljesen leállt!!!!!
A negyedik héten még
rémisztőbb dolgok ürültek belőlem. Én a csirkebélhez tudnám
hasonlítani mind az állagukat, mind a színüket-átmérőjüket.
Hosszuk már legalább 40 centi körül lehet, de én megmondom
őszintén, többet nem fogok kibányászni. A lényeg, hogy
folyamatosan ürülnek belőlem rettentő nagy
mértékben!
Most már TUDOM, hogy miért nem ért semmit
két év kínkeserves candida-diétája, és a rengeteg milliárd jó
baktérium, amit folyamatosan szedtem! A lényeg, hogy most már
tisztulok, és gyógyulok. Most már csak előre nézek, és már
látom a kiutat, ami a gyógyulás felé vezet!
Hát ennyi
az én történetem. Azért írtam meg, hogy másoknak
hátha nem kell két évet szenvedniük, mielott megtudják, milyen
fontos a belso tisztítás. Minden jót és sok kitartást kívánok:
- N., egy fiatal lány
2005 október, Pest
megye, egyfiatallany@freemail.hu | |
 | |